Kuala Lumpurban van egy különleges szent hely, a Batu barlang. Amikor sok évvel ezelőtt ott jártam, ez a látvány fogadott.

KL batu_caves_malajzia

Első gondolatom az volt, hogy te jó Isten, hogy fogom én ezt megmászni. Aztán figyelmeztettek arra, hogy a lépcsősor tele van kíváncsiskodó makákókkal, akik minden mozdíthatót elcsennek a lépcsőn közlekedőktől, legyen szó akár élelemről, akár fényképezőgépről.

Emlékszem, a cuccaimat szorosan magamhoz ölelve, reszkető léptekkel indultam el felfelé. Aztán félúton több mindenre rájöttem. Bár a lépcső meredek volt, a makákók egyáltalán nem voltak emberevő szörnyek. A félelmem elmúlt, és visszanéztem a mélybe. A látvány csodálatos volt. És nagyon megörültem, hogy ilyen magasra feljutottam.

Azért jutott eszembe ez a régi emlék, mert a múlt héten sok olyan történet talált meg, ahol megfogalmazódott bennem, hogy ne a célhoz mérd magad, hanem az eddig megtett úthoz.

Ha éppen távolinak érzed a hőn áhított álmodat, állj meg, és nézz vissza egy pillanatra. Lásd, milyen hosszú út áll mögötted. Légy büszke magadra, hogy mi mindent tettél meg eddig. Meríts erőt a megtett útból. Aztán ezzel a belső tudással lépj tovább.

Oké, de hogyan?

A Kérd és megadatik című könyvben van egy remek gyakorlat. Az a lényege, hogy mielőtt megteszed a következő lépést egy adott időpillanatban, állj meg, és pár percben tisztázd magaddal a soron következő helyzettel kapcsolatos pozitív várakozásaidat és érzéseidet. A helyzet megfigyelése helyett légy a helyzet megteremtője.

Mielőtt megérkezel egy tárgyalásra, elkezdesz egy előadást, vagy egy fontos beszélgetést, megérkeznek a vendégek a gyereked szülinapi bulijára, vagy egyszerűen csak hazaérsz, gondold végig, hogyan akarod ott érezni magad.

Tehát ne arra helyezd a fókuszt, ami van, hanem arra, ami közeledik feléd.

Minél többször összpontosítsd a figyelmedet a soron következő pillanat érzéseire, és ha kedved van, oszd meg velem a tapasztalataidat lent a kommentek között.

Szeretettel:

Emese